Abban az időben szülei felvitték a gyermek Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: „Az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívassék”; és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye előírja: „egy pár gerlicét vagy két galambfiókát”. Íme, volt Jeruzsálemben egy ember, akinek Simeon volt a neve. Ez az ember igaz és istenfélő volt, és várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. Ekkor a Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, ő is karjába vette, és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül a te népednek, Izraelnek.” József és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak bukására és feltámadására lesz Izraelben. Jel lesz, amelynek ellene mondanak – és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív titkos gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Igen előrehaladott korú volt, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után. Ez a mintegy nyolcvannégy esztendős özvegyasszony nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált éjjel-nappal. Abban az órában ő is odajött, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindenkinek, aki megváltást várt Jeruzsálemben. Amint elvégeztek mindent az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, telve bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.
Elmélkedés
Egy átlagos nap rengeteg emberrel találkozunk, de gondoltad volna, hogy a megszokott arcokon kívül mindennap legalább egy új emberrel kerülünk kapcsolatba? Ez lehet egy bolti eladó, vagy egy új osztálytárs, vagy épp életünk szerelme. Akárhogy is nézzük a találkozás bizony tagadhatatlanul az életünk része és úgy fest, az is marad. Minden találkozás egy új lehetőség, ajándék, amelyben felfedezhetek valami szépet, valami jót. Ugyanakkor minden találkozás egyben megérkezés is, különösen azok, amelyekre tudatosan készülünk. Ilyenkor általában már jó előre kigondoljuk hogyan töltjük majd együtt az időt barátainkkal, ismerősünkkel. Előre eldöntjük, mit fogunk felvenni, mit fogunk enni, vagy éppen azt, hogy melyik filmet fogjuk majd megnézni. De vannak olyan találkozások is, amelyek nem tervezettek, hanem véletlenszerűek. Ezeket szoktuk váratlan találkozásoknak hívni. A mai napon bár Simeon számított Jézus jöttére, örömmel fogadta érkezésüket, mert tudta magával az Istennel találkozott. Még ha olykor talán észre sem vesszük, de mi is rendszeresen találkozunk Istennel. Elsősorban persze a templomban az Eucharisztia szentségében, de mit szólnál, ha azt mondanám, hogy nem csak így, ilyenkor, hanem mindig találkozhatunk Vele. Hiszen Isten ott van minden találkozásban, ott van a készületünkben, ott van akkor, amikor örülünk egymásnak, de akkor is, amikor éppen szomorúak vagyunk. Ő mindig készül a velünk való találkozásra. Tegyük fel a kérdést magunknak, mi vajon készülünk-e a Vele való találkozásra, vajon tudunk-e számára külön helyet fenntartani napi teendőink között? Vajon nyitottak vagyunk-e egy ilyen váratlan találkozásra?
Ima
Mennyei Atyánk, köszönöm, hogy Te mindig figyelsz rám, hogy Te még akkor is ott vagy Velem, amikor a világ magamra hagy. Köszönöm, hogy szülőkkel, testvérekkel, barátokkal ajándékoztál meg, akikkel öröm találkozni. Add hogy minden találkozásban felfedezhessem a Te jelenléted, add, hogy szívem éber legyen, hogy rögtön meghalljam a Te hívó szavad és felfedezhessem arcodat a másik arcában.
Kaskötő Miklós atya
