Azon időben amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták Jézust, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdus olajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte. Némelyek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt.” És szemrehányást tettek az asszonynak. Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek.”
Elmélkedés
Gimnazista koromban egy kirándulás során meglátogattuk az ausztriai Melk bencés kolostorát. Sokan mondják, hogy a barokk pompája, túldíszítettsége és aranyozása a világon egyedülálló ebben a kolostorban, a templomban leginkább.
Első látásra sok is, mert olyan erősen díszes és aranyozott, hogy szóvá is tettük a minket kísérő atyának: „Ez aztán nagy túlzás és pazarlás! Ennyi arany és szobor! Mire jó ez?” Az atya látva háborgásunkat ezt mondta: „Minden kor embere a legdrágábbat és a legszebbet akarja adni Istennek. Úgy, ahogyan Ábel tette, amikor a legjobbat áldozta fel. A barokk idejében ez volt a csúcs. Tudjátok, az ember ne spóroljon, ha Istenről van szó.” Ezt megértettük és másként látjuk azóta a barokk kor „pazarlását” is. Az asszony olaja éppen az ő nagylelkűségét fejezte ki, ami a nagy szeretetből fakadt.
Ima
Uram Jézus, szeretnék veled és embertársaimmal nagyvonalú lenni a szeretetben. Segíts, hogy sose számítgassak és méricskéljek, amikor szeretek! Ámen!
Makláry Ákos atya
