Mk 15,43-16,8

Odajött az arimateai József, egy előkelő tanácsos, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus nem akarta elhinni, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek ajándékozta a testet. József pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, és begöngyölte a gyolcsba. Azután egy sziklába vágott sírba helyezte, és a sírbolt bejáratához egy követ hengerített. Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték.

Mikor elmúlt a szombat, Mára Magdolna és Mária, Jakab anyja és Szalóme illatszereket vásároltak, hogy elmenjenek és megkenjék Jézust. A hét első napján korán reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Azt kérdezték egymástól: >>Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajától?<< Amikor azonban körül néztek, azt látták, hogy a kő már el van hengerítve. Igen nagy volt ugyanis. Bementek a sírboltba. Jobbkéz felől egy ifjút láttak ülni hosszú fehér ruhába öltözve, és megrémültek. De az így szólt hozzájuk: >>Ne féljetek! A megfeszített Názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt. Íme, itt a hely, ahová tették őt. Menjetek el, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: előttetek ment Galileába, ott majd meglátjátok őt, amint megmondta nektek. << Azok kimentek és elfutottak a sírtól, mert remegés és rémület fogta el őket, és nem mondtak senkinek semmit, mert féltek.

Elmélkedés

Ennek a hétnek vasárnapján egy elsőre talán nem annyira jelentősnek tűnő, ám annál bíztatóbb evangéliumi részletet hallhatunk majd templomainkban. Ez nem véletlen, hiszen bizánci Egyházunk ősi liturgikus életében a nagyböjt során minden héten arra várunk, hogy a következő vasárnap lépcsőfokára léphessünk (s így végül elérjük nagy készületünk végső célját, a feltámadás ünnepét) – az ezt követő húsvéti időben viszont már nem várhatunk újabb csúcspontot, hanem mindig az adott vasárnap evangéliumának üzenetéből nyerünk biztatást, hogy a rákövetkező hét napban megéljük az abból nyert tanulságot.

Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték.” A következő mondatban pedig erről kaphatunk tanúságot: “Mikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna és Mária, Jakab anyja és Szalóme illatszereket vásároltak, hogy elmenjenek és megkenjék Jézust.” Mennyi Mária! S a feltámadást titkos bizalomban, csendben váró Máriát, az Istenszülőt még nem is említettük! Nem Márkokról, Mártonokról, hanem Máriákról – s nem férfiakról, hanem megannyi hölgyről olvashatunk a feltámadás körül történt eseményekkel kapcsolatban. Hiszem, hogy ez sem véletlenül alakult így az evangélium lejegyzése során. Mivel mindannyiunknak vannak fiatalabb és régebb óta fiatalabb hölgy családtagjai és ismerősei, egyikünknek sem kell messzire mennie, hiszen ismerjük és szeretjük őket.

Két dolgot bizonyosan állíthatunk legtöbbjükről. Egyrészt olyankor is lételemük a gondoskodás, amikor férfitársaik már belefáradtak az ezzel járó fáradságokba: így történehetett, hogy az aljas módon meghurcolt és megölt Úr mellett is ők tartottak ki szünet nélkül a legtovább, s ők gondoltak arra, hogy az őrzött és lepecsételt sírba bejussanak, hogy megadják Jézusnak a végtisztességet. Másfelől viszont a női nem valahogy mindig könnyebben tudta befogadni és továbbadni az érzelmeket és az újdonságot tartalmazó híreket (legyen az akár örömhír, akár valami kevésbé örvendetes dolog). Bizonyára a történelem Ura, a Mennyei Atya is jól tudta, hogy akkor fogja Jeruzsálemben és az egész világon rövid időn belül minél több ember megismerni a világrengető feltámadás örömhírét, ha úgy intézi a történéseket, hogy azok legelső szem- és fültanúi hölgyek, asszonyok lesznek.

Kedves lányok, hölgyek! A húsvéti időben éljétek át ti is minél többször a feltámadt Krisztussal való találkozást a szentáldozásban, az imádságban és az evangélium olvasásában! Váljatok ti is kenethozó asszonyokká! A világnak nagy szüksége van rátok!

Kakasi Dávid

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print