Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így szólt: „Atyám, amint te küldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba, és értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban. De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek. Amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is egy bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. A dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel szerettél engem már a világ teremtése előtt. Én igazságos Atyám! A világ ugyan nem ismert meg téged, én viszont ismerlek, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem. És megismertettem velük nevedet, és továbbra is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.
Elmélkedés
Mennyire szeret minket az Úr Jézus!
Ez a rácsodálkozás nem első alkalommal foghat el minket, amikor a fenti evangéliumi szakaszon elmélkedünk. Néhány héttel ezelőtt, amikor templomi szertartásainkon és a szentsír előtt csendben imádkozva végigkísértük Krisztus Urunk megváltásunkért vállalt szenvedéseit, talán azt gondoltuk: ennél többet még ő sem tehet értünk. De most, amikor e hét péntekjén a Szent Liturgián újra ezt az evangéliumot, Krisztus főpapi imájának e gyönyörű részletét halljuk, bizony, akár újra könnyezésig meghatódhatunk. Hiszen ő úgy imádkozik értünk a mennyei Atyához, mintha nem is csupán a barátai, hanem egyenesen a testvérei lennénk. Hallgassuk csak újra, csendben fülelve:
“…amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is egy bennünk”
“…ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál”
“…hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”
Emberi logikával fel nem érhetjük, hogy ez miként lehetséges. Viszont az Úr Jézus mennybemenetele után tíz nappal beváltotta ígéretét – ennek az évfordulójára várakozunk ezen a héten, hogy a következő vasárnapon mi is átélhessük kicsit – s elküldte tanítványainak Szentlelket. Így ők már fel tudták idézni és le tudták jegyezni ennek a szép imádságnak a szavait, s megértették: minél inkább azon vagyunk, hogy szeretetben éljünk, a szeretet vezesse minden gondolatunkat és tettünket, annál inkább megvalósul Krisztus kívánsága, s annál inkább mi is eggyé válhatunk az Atyával és a Fiúval. Ez persze teljes valóságában majd csak Isten Országában válhat valósággá, az örömhír viszont az, hogy már itt, e földön megízlelhetjük, milyen is eggyé válni a minket teremtő Istennel.
A mostani hét várakozásában kérjük tehát minden nap a mi Urunkat: vasárnap, pünkösdkor az apostolokhoz hasonlóan minket is töltsön be éltető és még inkább szeretni tanító Szentlelkével. Vasárnap este pedig majd ne csüggedjünk amiatt, hogy legközelebb csak egy év múlva ünnepelhetjük ezt a különleges történést, hanem bátran vegyük elő Papp Miklós atya gondolatát: “minden szentáldozás lehet egy kis pünkösd!” Aki tehát nagyon szereti a Jóistent, az bizony az év minden napján igazán közel kerülhet hozzá, s jutalmul minden nap megkaphatja Krisztustól a minket szeretni tanító, boldogító és egyenesen Isten életében részesítő Szentlelket!
Kakasi Dávid Elek
