Abban az időben Jézus betért Péter házába, és annak anyósát lázas betegen, ágyban találta. Megérintette kezét, erre megszűnt a láza. Fölkelt és szolgált neki. Amikor pedig beesteledett, sok, ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Magára vállalta gyöngeségeinket, és hordozta betegségeinket.” Amikor Jézus látta maga körül a nagy sokaságot, meghagyta, hogy keljenek át a túlsó partra. Akkor odalépett hozzá egy írástudó, és azt mondta neki: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is.” Jézus így válaszolt: „A rókáknak van odújuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másik tanítványa kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat!” Jézus azonban ezt felelte: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!” Ekkor beszállt a bárkába, és követték tanítványai.
Elmélkedés
Ezekben a napokban éppen temetésre készülünk családunkban. Igyekszünk a végtisztességet megadni, imádságos lelkületben vagyunk. Sokat visszagondolunk szeretett elhunytunkra, s mint élő jelenik meg előttünk kedves gesztusaiban, szavajárásában, szokásaiban. Elbúcsúzunk tőle, akit átengedünk az Istenhez, hogy örökké élhessen az Ő országában! Hiszen nem halt meg, a Lelke él! Ha kapcsolatot szeretnénk vele a jövőben, akkor nekünk is még inkább istenivé, hűséges Isten-gyermekekké kell válnunk. Aki a jövőben összeköthet bennünket az maga az Isten, a végtelen és tökéletes szeretet. Talán így értelmezhetők Izajás próféta szavai is, amelyet az Úr Jézusról mond. „Magára vállalta gyöngeségeinket, és hordozta betegségeinket.” Erre csak az képes, aki igazán, az Isten szeretetével szeret. S így persze nemcsak a gyászban kapunk vigasztalást, hanem minden evilági küzdelem és keserűség is értelmet nyer. Jézus mindent vállalt értünk. A halált, amellyel örök életet szerez. S előtte a kereszthordozást, a fájdalmat, mert ebben is azonosult velünk, emberekkel. Egymás felkarolása, megsegítése, egymás terheinek hordozása istenivé tesz bennünket. Persze ezt csak az érti, aki őszinte szívvel tud szeretni. Aki nem így szeret, nem is érti, nem is tudja, miről van itt szó. Ha szívünkben az alázatosság, mások megsegítése, az együttérzés uralkodik, akkor képesek lehetünk mi is mindent odaajándékozni másoknak az Isten dicsőségére!
Ima
Istenünk! Te mindent magadra vállaltál értünk, emberi gyöngeséget, betegséget, a halált. Add, hogy a Te nevedben minden értelmet nyerjen, s így legyen mindenki jutalma az örök élet a te véget nem érő országodban! Ámen.
Zuró József atya