Egyszer éjjel egy jámbor szerzetes álmot látott. A Mennyország kapuja előtt állt. Néhány kedves angyal megkérte, hogy fürödjön meg egy nagy medence tisztító vizében. Aztán elkísérték egy meredek hegy lábához.
– Föl kell menned a csúcsra – mondták-, de ne aggódj, mi végig elkísérünk téged.
A hegy csúcsán volt a Mennyország ajtaja.
Izgatottan, hevesen dobogó szívvel lépett be rajta. Ott ültek a szentek imádságba merülve.
Kissé meglepődött, és csalódottnak érezte magát. Ennyi volna a Mennyország? Nincs gyönyörűséges fákkal teli varázslatos kert, se dicsőség, se szeráfok? Nem csiripelnek a madarak, s az angyalok sem énekelnek?
– Semmiben sem különbözik a földi kolostoromtól – morgolódott magában.
– Fiam, te azt gondolod, hogy ezek a szentek az égben vannak? – szólalt meg egy hang. Pedig nem így van. A Mennyország van őbennük!
– Igen, de a boldogság legkisebb jelét sem látom rajtuk!
– A boldogság a szívükben van.
———————————————————————
Sokszor megkapják a keresztények azt a vádat, hogy szomorúak, nem látszik rajtuk a megváltás öröme.
Kifele tényleg nehéz ezt az örömet közvetíteni, mert a saját gondjaink, keresztjeink, mindennapjaink nem teszik lehetővé. Sok helyzetben, iskolában, munkahelyen pedig kifejezetten komolynak kell lenni.
De Jézus is azt hangoztatja, hogy Isten országa köztetek és bennetek van. Ahogy a szerzetesek, úgy nekünk is a bensőnkben kell megtalálunk a Mennyországot, és saját magunk körül kell kialakítani, létrehozni. Ha ez sikerül, akkor legyen bármilyen a napunk, a hangulatunk, bennünk mindig ott lesz az Isten, és az Ő országa.
Martinek Zsolt atyától
