„A Stoppos”
Tizenéves koromban hallottam ezeket a gondolatokat egy máriapócsi ifi lelkinapon. Nagyhét van. Sok nehézséget és sok örömet tartogat számunkra, s valószínűleg jól el fogunk fáradni mire a végére érünk. Most még talán egy kicsit bizonytalanok is a lépéseink, hiszen tudjuk, hogy sok gödör, sok kátyú, éles kanyarok, útelágazások, fárasztó emelkedők, veszélyes lejtők, s nemegyszer meredek szakadékok szegélyezik és nehezítik utunkat.
Hosszú az út és nehéz. Ha azonban sikerül ezen az úton haladnod, nem csak az Evangéliumban találkozhatsz a Mesterrel, hanem valóságosan is, hiszen Jézus Krisztus ott áll minden emberi életút, nagyheti utazás mentén és stoppol. Várja és kéri, hogy beszállhasson melléd, hogy együtt utazhasson veled, vagy esetleg, – ha te is úgy akarod – barátság szövődjön köztetek, és akár egy egész életen keresztül segíthessen téged a tájékozódásban, hogy minél biztosabban célba érj. Persze, Ő nagyon tapintatos és sohasem fogja rád erőltetni magát. Csak akkor száll be melléd, ha te is hívod, ha te is akarod.
Sokan járnak ezen az úton, de mindenki másképp viszonyul hozzá. Van, aki, sokszor megy arra, de olyan gyorsan halad, szinte száguld ezen az úton, hogy ennél a sebességnél, észre sem veszi az út szélén álló „Idegent”. (Persze később, ha esetleg szakadékba zuhan, majd szemére veti, hogy miért nem állt ott az ő útja mentén is ez a Krisztus.) Ez az ember olyan, mint a vesztésre álló bokszoló, aki ész nélkül csapdossa a levegőt, ahelyett, hogy az edzője tanácsaira hallgatna.
Van, aki mikor arra megy, észreveszi ugyan ezt a Stoppost, ismerős is neki valahonnét, de ő sem áll meg, mert nagyon sok más, „sürgősebb” és „fontosabb” dolga van. (Ő az, aki, ha majd egyszer kétszer jól eltéved az útkereszteződésekben, rengeteg mentséget és kifogást fog találni magának, de célba ettől még ő sem ér.)
És ismét vannak mások, akik szintén ezen az úton járnak. Észre is veszik Krisztust. Meg is állnak. De inkább ne tennék. Hiszen így viszonyulnak az élet Urához: „Helló Jézus! Dobd be a cuccod és vágódj be hátra a többi kacat közé! Megteszem neked azt a szívességet, hogy elviszlek, de csak ha csendbe maradsz. Nekem nem kell ez a vallásos duma! Én nem vagyok kíváncsi arra, amit te mondani akarsz nekem.” (Ő az, aki megteszi a kötelező minimumot, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét. Neki „haver” az Élet Ura, mert ő aztán laza. A kátyúk okozta, sok kellemetlen tengelytörést azért ő sem tudja elkerülni, hisz nemigen hagy beleszólni a dolgába, még a feléje jó szándékkal közeledőknek sem).
Hála Istennek vannak azért olyanok is, akik felismerik ezt a „mezítlábas Stoppost”. Megállnak. Maguk mellé ültetik nem is csak hátra, hanem az első ülésre. Kellemesen elbeszélgetnek, talán még össze is barátkoznak a Mesterrel, aki azt mondta „…barátaimnak mondalak titeket.” Ez a Krisztus pedig, bizonyos, hogy baleset, tengelytörés és szakadékba zuhanás nélkül szinte észrevétlenül sikeresen a célba fogja őket vezetni, hiszen Ő már egyszer végigment ezen az emberi életnek nevezett hosszú, veszélyes és fáradtságos úton.
Neked azonban ne csak ez legyen a cél! Ismerd meg Krisztust a nagyheti csendből, az imádságból és az Evangéliumból, hogy felismerhesd Őt majd az út szélén is. S ha majd találkozol vele, állj meg, szállj ki a volántól, add át a kormányt, a „vezető szerepet” Neki. Te pedig kuporodj be mögé, és kérdezd bátran az élet nagy dolgairól. Biztos vagyok benne, hogy Ő elvezet téged a Célba, arra a boldogságra, és beteljesedésre, amit szem nem látott, fül nem hallott, amit emberi szív soha föl nem foghatott, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.
Jó nagyheti utat!
Deák Csaba atya
