Így szólt az Úr: „Ne aggodalmaskodjatok, és ne kérdezgessétek: »Mit eszünk?«, »Mit iszunk?« vagy »Mibe öltözködünk?« Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. Ugyan ki volna közületek olyan ember, aki ha fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat Atyátok, aki a mennyekben van a tőle kérőknek?”
Elmélkedés
Hallottál már az aggódásról? Valószínűleg igen. Sajnos elég gyakran életünk részét képezi ez az érzelem. Amikor így teszünk, bizonytalanságot, félelmet érzünk. Ezek pedig nem éppen a számunkra legkedvesebb érzelmek, de mielőtt nyíltan szégyenpadra küldenénk az aggodalmat, gondoljunk csak saját szüleinkre. Mit éreznek, amikor egy-egy hosszabb útra, nagyobb vizsgára, versenyre engednek el bennünket? Aggodalmat. Ez az aggodalom rossz? Egyáltalán nem. Hiszen ez tulajdonképpen az őszinte, önzetlen és feltétel nélküli szeretet egyik természetes velejárója. Ahogyan szüleink aggódnak értünk, vagy mi aggódunk egy barátunkért, másokért, úgy a Jóisten is ilyen atyai, féltő szeretettel aggódik gyermekeiért, értünk. Viszont van olyan életállapot, olyan helyzet, amikor ez az egyébként ártalmatlan érzés, rendellenes mértéket öltve megbilincsel, megkötöz bennünket. Na erről az aggodalomról beszél most nekünk Jézus Máté evangéliumában. Ő arra buzdít bennünket, hogy az ilyen aggodalmaskodás helyett válasszuk inkább Istent. Gondolkozzuk pozitívan, mert mi félni valója lehet annak, akire Isten vigyáz, akit Isten felfoghatatlan jósággal és szeretettel alkot meg? Bizony ez Te vagy, ezek Mi vagyunk, az Ő gyermekei. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” mondja Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelének 8. fejezetében. Ha valóban el tudom fogadni, hogy Ő mindenek felett áll, és engem, bennünket az ő végtelen szeretetével, jószándékával teremtett meg, akkor könnyen rájövök, hogy tényleg nincs aggodalmaskodni valóm. Ha pedig ezzel nem kell törődnöm, akkor mi marad helyette?
Élni! Isten kedvében járni, megpróbálni az általa számunkra kijelölt úton járni és hálásnak lenni. Nem is olya rossz alternatíva ez az aggodalmaskodás helyett, ugye?
Ima
Drága Istenem! Köszönöm, hogy mindig gondot viselsz rám, hogy még akkor sem feledkezel meg rólam, amikor én gyengeségeim folytán egészen más utakon járok. Köszönöm, hogy benned biztonságra, bizalomra, nyugalomra találhatok! Köszönöm, hogy Pünkösdkor Vigasztalóként elküldted hozzánk a Te Szent Lelked, aki önbizalmat és megnyugvást ajándékoz nekünk. Kérlek, add meg ezt a felismerést azoknak a testvéreimnek is, akik Téged, mint mindenek jóságos Teremtője még nem ismertek fel.
Kaskötő Miklós atya
